Ugrás a tartalomhoz

Cleaner streets, cleaner life

A fogadó szervezt profilja, rendszeres tevékenységei és a helyi közösség
 
A Fiatalok a Vidékért Egyesület küldetése a vidéki fiatalok és a fiatalokkal foglalkozó önkéntesek, szakemberek iskolán kívüli (informális és nem-formális) képzése, valamint az ifjúsági munkával kapcsolatos ismeretterjesztés. Ez utóbbi tevékenységi kör keretében egymástól eltérő időszakokban és célcsoportok számára különböző kiadványokat jelentettünk meg az ifjúsági munkával kapcsolatos témákban: 1999-2000-ben Padlástér néven információs lapot hoztunk létre Gödöllő környéki fiatalok számára, majd 2001-2002-ben Hetedhét Európa néven CD ROM sorozatot készítettünk minta értékű magyarországi ifjúsági kezdeményezésekről. Ez utóbbi kiadvány sorozat nevét megtartva 2003-tól hetente megjelenő hírlevelet szerkesztünk az Európai Önkéntes Szolgálat iránt érdeklődő magyar fiatalok számára, melyet olvasóink elektronikus levél formájában kapnak meg.
Az egyesület másik meghatározó tevékenységi köre a 16-26 év közötti fiatalok, valamint a fiatalokkal foglalkozó szakemberek informális, nem-formális képzése. Az utóbbi 4 év folyamán több pályázatmenedzsment tanfolyamot is indítottunk mindkét célcsoport számára. Az elmúlt néhány évben mintegy százoldalnyi jegyzetet fejlesztettünk ki azok számára, akik még nem rendelkeznek pályázatkészítési és projekt-tervezési ismeretekkel, így elsősorban fiatalok és tapasztalatokkal nem rendelkező civil aktivisták számára. Az Agóra Vidékfejleszési Alapítvánnyal a távtanulók számára közösen létrehoztunk egy pályázatmenedzsment képzési honlapot (www.agoraalapitvany.hu)
2001-ben kapcsolódtunk be az Ifjúság 2000-2006 Program Európai Önkéntes Szolgálat (EVS) alprogramjába (6-12 hónapos önkéntes szolgálat külföldön), melynek keretében folyamatosak küldő projektjeink, valamint több külföldi önkéntest fogadtunk az elmúlt években projektjeinkhez. Mindennek köszönhetően, az EVS programban szerzett tapasztalatok alapján a külföldi gyakorlat lebonyolításához több éves mentorálási és tutorálási, valamint projekt lebonyolítási tapasztalattal rendelkezünk.
 
A városban néhány éve sikeresen zajlanak azok a tájsebészeti akciók, amelynek keretében kizárólag helyi önkéntesekből álló civil csoportok felszámolják az illegális hulladék lerakókat. A Hulladék Munkaszövetség évente versenyt hirdet Magyarországon a tájsebészeti csoportok között. A szervezettség, a kifejtett kampány, a felszámolt illegális hulladéklerakók száma, az elvégzett munka minősége, a bevont önkéntesek száma alapján eredményt is hirdetnek országos szinten. 2005-ben ezt a versenyt a gödi tájsebészek nyerték. A tájsebészeti akciók minden évben májusban zajlanak, melyek az előkészítéssel és az utómunkálatokkal együtt kb. 4-5 hétig tartanak. A magyarországi tájsebészet honlapja angol nyelven is elérhető (www.tajsebeszet.hu). A gödi tájsebészek infomális csoportjának több tagjával is jó kapcsolatot ápol egyesületünk, de eddig még nem vettünk részt ezekben az akciókban. 2006-tól azonban mi is bekapcsolódunk a gödi tájsebészeti programba. Ennek keretében részt veszünk önkéntesek toborzásában, az akciók meghirdetésében, az illegális hulladéklerakók feltérképezésében, az akciók dokumentálásában, valamint a hulladék eltakarításában.
 
Göd Budapestről 30 perc alatt elérhető menetrendszerinti autóbusz-, valamint vonatjárattal. A település a Duna partján kb. 10 km hosszan terül el. A város eredetileg nagypolgári üdülőfalunak épült a 20. század első felében, de ma már kevésbé, csak a nyári hónapokban jellemző az üdülő jelleg. A városban intenzív kulturális és sportélet van kibontakozóban, továbbá sokféle szolgáltatás megtalálható, illetve a szolgáltatások széles skálája elérhető Budapesten, valamint a Gödhöz közeli kisvárosokban. A települést a Duna mentén jó minőségű, szép környezetben vezetett kerékpárút szeli át, mely a Dunakanyar idegenfogalmi településein keresztül egészen az országhatárig vezet. A polgári életformát felmutató városban egyre több szabadidő eltöltési lehetőség alakult ki az elmúlt években. Pl. több kisebb sportcsarnoka, fedetlen strandja van a városnak, de jellemzőek a budapesti művészek műsoros estjei, állandóak a képzőművészeti kiállítások vagy a helyi lakosság és diákság részvételével zajló szabadidős és kulturális rendezvények is. Nyáron a Dunán intenzív vizi élet zajlik, és a magas szintű a kajak-kenu oktatás is.
 
Az önkéntes tervezett tevékenységei
Az országos kampány keretében zajló tájsebészeti akciók rendszerint májusban történnek Magyarországon. A hulladék eltakarítása, mely az akció leglényegesebb része, általában csak egy vagy két napot vesz igénybe. Az ehhez kapcsolódó elő- és utómunkálatok azoban összesen 4-5 hetet ölelnek fel. Valamennyi helyi tájsebészeti akciócsoport egy országos versenyben vesz részt, ezért fontos a helyi akció alapos előkészítése, szervezettsége és dokumentálása.
Az önkéntes megérkezését követően megismerkedik azokkal a helyi polgárokkal, akik évről-évre részt vesznek a tájsebészeti akcióban és motorják képezik a helyi akciócsoportnak. Ezek az önkéntesek végzik el a legfőbb előskészítési, szervezési és mozgósítási feladatokat. Ők azok akikhez befutnak az információk, és akik a napi feladatokat szervezik az akcióval kapcsolatban. Az önkéntes az első héten megismerkedik a további hetek részletes programjával és az általa végzendő konkrét feladatokkal.
A tájsebészeti akció előkészítése 2-3 hétig tart. Ennek az időszaknak a célja az akció meghírdetése, minél több helyi önkéntes toborzása az illegális hulladéklerakók eltakarításához, valamint a hulladékhalmok alapos feltérképezése. A meghírdetés részét képezi falragaszok, plakátok elhelyezése az egész város területén. Az önkéntes részt vesz a plakátok megtervezésében, sokszorosításában, kihelyezésében. Valamennyi kihelyezett plakátot regisztrálni kell, hogy az akciót követően el lehessen távolítani azokat, melyben az önkéntes szintén részt fog venni.
Az illegális hulladéklerakók feltérképezése során az önkéntes kerékpárral térképezi fel a település belterületi és külterületi hulladéklerakóit, főleg az erdők, és földutak mentén. A hulladékhalmokat térképen regisztálja és fotót is készít azokról annak érdekében, hogy az önkéntes szakértők meg tudják becsülni mennyiségét és meg tudják tervezni az eltakarítás eszköz- és emberigényét.
Azokon a napokon, amikor az illegális hulladéklerakók felszámolása történik az önkéntes tevékenyen részt vesz a hulladék eltakararításában. Ez a munka a hulladék összegyűjtéséből, konténerbe vagy teherautóra való felrakásából áll. Az akció folyamán az önkéntes további feladata a város különböző helyszínein dolgozó csoportok munkájának fényképes dokumentálása.
A projekt utómunkálatai során az elkészített fotókból és egyéb dokumentációkból az önkéntes más helyi önkéntesekkel együtt elkészíti a tájsebészeti akciók dokumentációját, ami lényegében a fotók válogatásából, szerkesztéséből áll. Ez a dokumentáció részét képezi annak a pályázatnak, amit a város benyújt az országos tájsebészeti-pályázat keretében.
Az önkéntes naponta 7 órát fog dolgozni, heti 5 napon át. A munkaidő részét képezi a nyelvoktatás is.
Az önkéntes munkavégézésének bázisa a fogadó szervezet gödi irodája lesz. A projekthez kapcsóló adminisztratív, dokumentációs és előkészítési feladatok helyszíne az egyesület irodája.Ez az iroda jól felszerelt irodatechnikai eszközökkel. Az önkéntes rendelkezésére bocsátunk egy saját számítógépet is Internet kapcsolattal. Olyan irodai környezetet biztosítunk számára, ahol önállóan intézheti a projekttel kapcsolatos feladatait. Az önkéntes számára saját kerékpárt is biztosítunk, mellyel gyorsan közlekedhet a viszonylag nagy kiterjedésű városban.
 
 
Kik tartoznak a projekt célcsoportjába?
Szeretnénk, ha az önkéntes az alábbi tulajdonságokkal rendelkezne: megbízhatóság, pontosság, szeressen csapatban dolgozni, legyen könnyen beilleszkedő, kreatív és rendelkezzen alapvető számítógépes ismeretekkel. 
Olyan önkéntes szeretnénk fogadni, aki szeret kerékpározni, elkötelezett híve a természetvédelemnek és egyaránt szereti a fizikai és irodai munkát. Szívesen fogadnánk olyan önkéntest, aki ért a fotózáshoz.
Az önkéntesnek legyen jó kézügyessége, szeressen gyerekekkel foglalkozni és érdekelje a magyar kultúra. Olyan önkéntest szeretnénk fogadni, aki szeret emberekkel dolgozni és megismerni másokat.
Az önkéntes legyen nyitott a magyar nyelv és kultúra iránt, valamint legyen motivált a nyelv alapjainak elsajátításában.
 
Speciális szükségletek
Elsősorban szociálisan és gazdaságilag hátrányos helyzetű fiatalok jelentkezését várjuk a projektre.
A fogadó szervezet folyamatos bevételekkel rendelkezik, amelyek biztosítják az önkéntes fogadásának anyagi hátterét.
A fogadó szervezet korábban már fogadott önkénteseket az EVS programban hosszú távú projektekben, továbbá folyamatosan küldönk önkénteseket Európába. Ennek megfelelően úgy érezzük, hogy kellő mentori tapasztalattal rendelkezünk. Rendszeresen szervezünk magyar nyelvtanfolyamokat a Magyarországon tartózkodó külföldi önkéntesek számára, így több éves gyakorlatunk van a magyar nyelv tanításában. Több helyi iskolával és civil szervezettel állunk munkakapcsolatban, ami jó alapot teremt az önkéntes integrációjának elősegítésében, valamint ismerjük a budapesti és környékbeli EVS fogadó szervezeteket, így az önkéntes integrációja során ezeket a kapcsolatainkat is mozgósítani tudjuk.
Az önkéntes számára olyan munkahelyi környezetet biztosítunk, ahol önállóan és zavartalnul végezheti munkáját a fogadó szervezet állandó alkalmazottjainak szakmai támogatásával. A szabadidő eltötését szintén jól tudjuk segíteni: pl. segítünk bekapcsólódni számára délutáni sportprogramokba vagy akár kulturális programokba is.
Az önkéntes szállását a fogadó városban oldjuk meg egy bérelt szobában, így az önkéntesnek lehetősége lesz a fogadó család életébe is bekapcsolódni, és magyar kultúrát alaposabban megismerni.